Aktív idősödéssel foglalkozom 15 éve. Azt hiszem, beleöregedtem a munkámba: már az én saját aktív idősödésemmel is foglalkoznom kell. Szerencsére sok csodálatos embert ismerek, akik ezt már megvalósították előttem, így van mibe kapaszkodnom, látok példaképeket. Iskolába is jártam, hogy megtanuljam, hogyan kell aktívan idősödni. Nos, akkor nézzük ezt a saját bőrömön! Te most az én saját aktív idősödésem naplóját olvasod.

Jó példák

Azt látom, hogy minden út egyedi, mindenki másképpen csinálja, más hangsúlyos – ami természetes, hiszen mi is különbözőek vagyunk.

Az előttünk haladó generáció az, aki ezt talán először próbálgatta, s nekünk már könnyebb, hiszen az ő tanulságaikat felhasználva mi akár még jobbá tehetjük az életünk utolsó harmadát – no azért remélem, hosszabb lesz, mint „harmad”… Más volt azonban az ő életük, sokan 40 év után nőként nyugdíjba mehettek és egy biztos anyagi bázisra támaszkodva gondolkodhattak az előttük álló stabil évtizedekről – ha gondolkodtak egyáltalán róla.

Nekem kicsit másként kell elterveznem a jövőt, nemcsak anyagiakban. Munkában, aktivitásban, mindennapokban, egy megváltozott társadalomban, online tér zajában, figyelmi gazdaságban – és GDP-ben mérve… hát sok év, évtized után növekedés helyett lassulásban, csökkenésben.

Így aztán eldöntöttem, hogy kézbe veszem az életemet, s nem sodródom, hanem aktívan alakítom azt. Persze tettem ezt már korábban is, de most azt hiszem a tudatosságomra és a tervezésre még inkább szükségem lesz, mint a korábbi időszakokban. Az előttem álló idő ugyanis gyorsan apad, nem fér bele elvesztegetett nap, hét, hónap. Vannak jó lehetőségeim, amelyekkel élni szeretnék. Vannak feladataim, amiket keretbe szeretnék foglalni és van szabadidőm, amit maximálisan ki szeretnék aknázni. Új életszakasz, új célok – ez is előttem van.

Utam idáig – életközépi válság vizén lavírozva

2024-ben, több mint két éve nagyot váltottam, 24 év házasság, 27 év együttélés után elváltam. Nem ez volt a terv, hanem az együtt megöregedés. Sajnos nem sikerült. Azonban ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik… Egy másik ház ajtaja, mely egy új életteret rejtett. És persze új feladatot, ennek az élettérnek a lakhatóvá tétele, felújítása, nőként, egyedül, kis büdzséből. Szerencsére  találkoztam már ingatlan felújítással az életemben, nem is egyszer. Érdekes, hogy ez a feladat időről időre megtalál. Most azonban komoly tétje volt – védőháló nélkül. Szerencsére a felújítás sikerült, ma az igényeimnek megfelelő esztétikus környezet vesz körül – persze ezt fejleszteni mindig lehet, karbantartani pedig folyamatosan szükséges.

Még ebben az évben nagy meglepetésként megérkezett egy korábbról már ismert csodálatos FÉRFI is az életembe, aki úgy döntött, velem szeretné csinálni, együtt szeretne velem megöregedni. Óriási ajándék ez nekem, minden nap hálás vagyok érte és ahogy ő úgy én is szeretném ezt a kapcsolatot nagyon jól csinálni, mert nincs időnk elrontani és újrakezdeni. S mert ilyen csodában többször nem részesít a sors, ha most elpuskázom.

Aztán ismét egy feladat, nehézség: Soma fiam elköltözött tőlem. Feszülten váltunk el egymástól, s a feszültség csak nem akart csökkenni. Egyetlen imádott fiam. Jó, tudom, ezt minden anya átéli. S ugyan 14 éves kora óta igyekeztem mindig nagyobb teret adni neki és nem magamhoz láncolni, a felszabadult időmmel és energiámmal jól sáfárkodni (ez is jó téma, még visszatérünk rá!) – ez mégis fájt, s fáj a mai napig. Mert úgy érzem hibáztam. Azóta próbálom ezt a sebet gyógyítgatni, hogy sikerrel-e? Még nem látom elég messziről, fáj ma is…

Kapcsolatom Szilárddal új nehézségeket hozott számtalan szépsége mellett: két ötvenesnek összecsiszolódni, közös életet kialakítani nem könnyű feladat. Dönteni arról, hol és hogyan folytatjuk közös életünket. És egyáltalán, hogyan akarunk élni? 2 év után, rengeteg beszélgetés és jó sok egyéni és közös gondolkodás után kezd ez is körvonalazódni.

Középtávú tervek: munka, életstílus

Munkánk révén a napjaink javát kora reggeltől késő estig ügyfelek társaságában töltöttük, hiszen szolgáltatunk – az ügyfelek szabadidejében. De hol marad így szabadidő a számunkra? Mi a fontos? Az első, ami kirajzolódott bennük, hogy nem szeretnénk a korábban megszokott rohanós tempót folytatni, reggeltől estig munkával tölteni a napjainkat. Boldogok vagyunk együtt, élvezzük egymás társaságában tölteni az időt – s ez ma már karriernél és a sok pénznél is fontosabb. Megismertük az „éppen elég” fogalmát, nem akarunk ma már csúcsra járni, karriert építeni. Újévi fogadalom gyanánt (egyébként én két ünnep között szoktam újratervezni) úgy döntöttem, 3 napos lesz idén a munkahét. Most, hogy e sorokat írom, visszanéztem a naptáramat és vállba veregethetem magam: az elhatározást megvalósítás követte. Csak nyomós okkal, extra bevétel érdekében és csupán pár alkalommal változott ez a heti ritmus. S hogy számtalan tevékenységemből mi marad meg? A hangsúly még változhat, de a sarokköveket már látom. Szilárdom még keresi az útját, de azt gondolom ő is közelít a megoldáshoz. (Jelzem nem az a gond, hogy nincs ötletünk, inkább pont az ellenkezője, elég kreatívan tudunk szinte naponta új felé érdeklődni, lelkesedni, lehetőséget vélni.)

Azért is döntöttem a rövidebb munkahét mellett, mert úgy gondolom, hogy ez nyugdíjas éveimben is megtartható tempó lesz – kicsi munka, lazább tempó. S hát, miért ne kezdhetném én ezt korábban? Hozzáteszem, hogy mi sokszor „dolgozunk” kevéskét a pihenőnapokon is, sok adminisztratív feladat, „számítógépes munka” ilyenkor készül el. Ez napi 1-2 órás tevékenység, melyet bárhonnan végezhetünk.

Tehát a munkarend kialakult és már benne is élek hónapok óta. Jól érzem magam. Több az időm. S hogy ez az idő ne vesszen kárba, elkezdtem gondolkodni ennek a hasznosításán. Mi a fontos nekem? Mire fordítanám szívesen? Hogyan maradjon nyoma ennek a felszabaduló időnek? Mi az ami örömet okoz, feltölt, szabadságérzetet ad, és esetleg hasznossá válhat a környezetem számára is? Na, ez már életút-tervezés, hogyan akarok élni –  munkán kívül? Nekem ez a kézbe vett élet. A sajátom, amit előre még nem látok, de lépésről lépésre megosztok Veled.