Svájc nordic walking bottal

Hírlevél feliratkozás

    A nyár nyitányaként állandó útitársainkkal, Rózsával, Andrissal és fiammal svájci aktív nyaralásra indultunk, s természetesen a nordic walking botom sem hagytam otthon. Az úticélunk dél-Svájc, Wallis tartomány volt. A Rhone-völgyi Raronban szálltunk meg, s innen tettünk “csillagtúrákat”. A választás remeknek bizonyult, kis területen sok szép túra célpont közül választhattunk. Mesélek, jó?

    gondola orr

    Raron Budapesttől 1170 km-re nyugatra található. Mivel autóval utaztunk, jólesett az előre betervezett és lefoglalt megálló Velencében. Hosszasan molyoltam a tervezés idején, hogy inkább Mestrében szálljunk meg és parkoljunk és onnét tömegközlekedjünk vagy inkább menjünk be Velencébe autóval és ott szálljunk meg? Végül ez utóbbi mellett döntöttünk, tekintetbe véve fiaink fotózási terveit: napnyugtát és napkeltét kívántak fotózni a lagúnák városában, s így ezt könnyebben kiviteleztük.

    Örülök, hogy így döntöttünk, mert remek perceket köszönhetek a fotózásnak, a fotósokra várakozás közben sikerült igazán kikapcsolódnom. Most hogy az utazás véget ért, s itthon írom le az emlékeimet, leszögezhetem, hogy ezek a nyugalmas percek adták az utazás igazi élményét, mikor nem rohantunk, megálltunk, s csak szemlélődtünk, elgondolkodtunk. Azt hiszem, a hétköznapokban is be kell vezetni ezeket a nyugodt perceket, hogy ne csak a tevés-vevéssel teljen az élet. Az ilyenkor átsuhanó gondolatokra visszaemlékszem, s a hangulatát is örömmel felidézem a nyugodt szemlélődésnek.

    Első este a hajóorrokat próbáltam megismerni a gondolákon. A kérdéseimre a választ itthon találtam meg: a  hagyomány szerint a hajóorr részei Velence hat kerületét szemléltetik, míg a hátrafelé néző nyúlvány Giudecca szigetet szimbolizálja. A hajóorr S alakja állítólag a Canal Grandét mintázza.

    hajnali fotósok

    Másnap ismét korán keltünk, de megérte, fantasztikus élmény volt végignézni Velence ébredését. Egy-két turista ezen korai időpontban vette célba szállását, hogy lepihenjen az átmulatott velencei éjszaka után. A következő éber lény pedig egy fotós volt, aki mint kiderült, ugyanazon céllal sietett hajnali 4-5 körül ugyanoda, mint mi: megörökíteni a Canale Grandét, ahogy megcsillan rajta a nap első sugara. S a végeredmény:

    Szóval fotóst kísérni jó és nyugis dolog, a legjobb kikapcsolódás állandó rohanásban élőknek, megállni nem tudóknak. Nem kell hozzá csak egy fotós, de ki lehet próbálni nélküle is…. 🙂

    vonatozás autóval

    Velencéből a Lago Maggiore érintésével és a Simplon alatt való vonatos átkeléssel értük el Svájcot.

    mobilhome

    A szállásunk a Vacansoleil kempinghálózat hihetetlen olcsó, modern és jól felszerelt mobilhome-ja volt. A kemping minden kényelmet biztosított számunkra, még egy remek medence is rendelkezésre állt, hogy ott lazuljunk minden este a túrák után. Olyan elégedett voltam, hogy ma felnéztem a cég honlapjára, aki előfoglalási kedvezménnyel kecsegtetett. Jövő nyár eleji foglalás esetén 30000 Ft-ért 10 éjszakás ajánlatot találtam 4 fő részére…

    Raron – kétszintes templom

    Másnap a fiúk hulla fáradtan hevertek, míg mi csajok útnak indultunk, hogy felfedezzük a környéket. Először Raron fő nevezetességéhez látogattunk el. A különleges hegytetőn álló templom arról híres, hogy a templom alatt, a hegy gyomrában 1974-ben egy modern sziklatemplomot alakítottak ki, mely egyedülálló ritkaság. A templom kertjében nyugszik Rainer Maria Rilke osztrák költő, végakaratának megfelelően. Innét utunk a szomszéd faluba vezetett, mesés úton.

    Azt már csak később tudtuk meg, hogy a 8 nap legkényelmesebb útját jártuk ekkor be, minimális szintkülönbséggel. A túra hossza kb 5 km volt, s érdekes “túratársakkal” találkoztunk. Ha valami kimaradt az úton, hát az, hogy nem vettem fel a jószágok kolompolását, remek csengőhang lett volna belőle…

    Mivel az út nagyrészt vízszintes földút volt, élmény volt rajta nordic walkingozni. A körút hazafelé vezető szakaszán egy patak mesterséges kialakítású medre mellett vezetett az utunk, sok esetben keskeny épített kőfalon. A svájciak a hegyekből lezúduló patakok vizét hasznosítják, sok helyen láttuk a legelők és az arrafelé gyakori hegyvidéki szőlőültetvények locsolását.

    Hängebrücke

    Délután vadabb túra következett. A körút a szomszédos Niedergestelnből indult, kopár sziklás hegyoldalban bandukoltunk fölfelé kilátástalanul, azon gondolkodva, vajon miért nem inkább a kemping medencéjében áztatjuk magunkat? Hozzá kell tennem, hogy júniusra nem jellemző szokatlan meleget fogtunk ki, a hőmérséklet a völgyben, kb. 700 méterrel a tenger szintje fölött 36 fok volt, jelentősen nem csökkent 2000 méteren sem.

    Tehát bandukoltunk felfelé, kb. 350-400 méter szintkülönbséget tettünk meg a hőségben felfelé, mikor egy Hängebrückéhez, függőhídhoz értünk. A látvány csodálatos, svájci szemmel hétköznapi természeti tünemény. Egy patak fölött ível a híd, mely mélyen bevágódott a hegyoldalba, szűk völgyét magas sziklák határolták, s vize meredeken zuhan a mélybe. (Jolischlucht) Az út egy részét a szurdokvölgyben folytattuk, a  sziklafalba rögzített láncok segítségével, máshol a sziklafalba vágott alagúton követtük a víz útját. Kapcsoló a falon, hogy legyen fény a járatban!

    hógolyózás

    Ez az este is, mint minden másik, a medencében ért véget, ott áztattuk ki elfáradt tagjainkat s hűtöttük le a forróságtól elcsigázott testünket. Raclettet vacsoráztunk, mely svájci eredetű eledel, a krumplira olvasztott, hidegen igen büdös sajt nagy kedvencem.

    Vasárnapra kevésbé ismert célpontot kerestünk, számítva a turisták áradatára, de végül elviselhetetlen tömeggel nem találkoztunk. A közeli Lötschental-völgyben tettünk túrát. A völgy legutolsó településén tettük le az autót, Fafleralp 1787 m magasan fekszik.

    Vasárnapra kevésbé ismert célpontot kerestünk, számítva a turisták áradatára, de végül elviselhetetlen tömeggel nem találkoztunk. A közeli Lötschental-völgyben tettünk túrát. A völgy legutolsó településén tettük le az autót, Fafleralp 1787 m magasan fekszik.

    Innét a Langgletschert vettük célba, no meg az Anenhüttét. Az út folyamatosan emelkedett, jó hasznát vettük a botoknak, azonban lefelé a köves talajon észnél kellett lenni a botok használatával.  Igazából a nordic walking bot nem erre a terepre termett, én mégis örültem, hogy segítségemre volt 13 km-en át.

    Két nap – két autómentes település és környéki túrák következtek. Saas Fee-t 14 db 4000 méternél magasabb hegycsúcs öleli, míg a közeli Zermatt körül 29 hegycsúcs magasodik 4000 méter fölé. A mi kis Mátránk itt szerény dombocskaként észrevétlen lenne az óriások tövében. Mindkét település le van zárva az autóforgalom elől, csak a helyi speciális elektromos járgányok közlekednek a településeken. Zermatt meg sem közelíthető autóval, mert azt az előtte levő falu parkolójában (Täsch) kell hagyni, ahonnan vonatra szállva érkezhetünk a világhírű üdülőhelyre.

    Saas Feeből az Alpin Expresszel, majd a Metro Alpinnal jutottunk fel 3600 méteres magasságba. A Metro Alpin a világ legmagasabban közlekedő metrója, leginkább a Budavári siklóhoz hasonlítható szerelvényekkel. A különbség,hogy ez a föld alatt, a hegy gyomrába épített alagúton jut fel 3600 méterre.

    Itt a Jégpavilon vár bennünket, no meg egész évben működő sípályák fogadják a síelőket. Mivel lécet nem vittünk, a Jégpavilon felé indultunk, mely a gleccser belsejét tárja fel a látogatók számára. Megrendítő élmény volt  falon lévő táblákon szembesülni a minket körülvevő jég korával. Időutazásnak is beillő élmény.

    Van itt még forgó étterem is, mely egy óra alatt 360 fokos panorámát kínál a menü mellé.

    Mi inkább a teraszon “piknikeztünk” a tiltó tábla ellenére. A ruházatunk 3600 méteren egy könnyű pulóver volt, ennek ellenére a hó stabil volt, vászoncipőm nem ázott e la hóban  – köszönhetően a hó és jég nagy tömegében, valamint az éjszakai hidegnek.

    Zermattban a völgyből indul a hegyi metró Sunnegára, innét a Rothorn-ra már sílifttel mentünk. Fiam ajánlására az 5 tó túrának indultunk neki, mivel a helyi nevezetességet a szép Matternhornt a tó vizén tükröződve szerette volna megörökíteni. Ez a hegy, mely a Toblerone csokikról mindenki számára ismerős lehet, Svájc legmagasabb csúcsa a maga  4478 méterével. A túra hossza kb 13 km, viszonylag kényelmesen teljesíthető. Azonban a tapasztalatunk szerint a táblákon időben  megadott úthosszt nem szabad komolyan venni, de legalábbis 1,5-ös szorzóval kell kalkulálni. Ezek a svájciak “hegyizerge” módjára közlekednek, mi erre nem voltunk képesek.

    Feltétlen el akartam jutni a passokra, ami hágót jelent. Szerpentinen jutunk fel hozzájuk, gyönyörű autós utak vezetnek fel ide. A Grimselpasst választottuk, hogy egyúttal az ottani vízierőművet is megtekintsük Svájc legnagyobb víztározójával. De volt itt mormota-park is, nézd:

    Az utazások alkalmával mindig élmény számomra, ha helyi speciális ételeket kóstolhatok. A grimselpass közelében egy sajtkészítőt fedeztünk fel és remek sajttálat ettünk. Csodálatos ízek, fantasztikus környezet, friss levegő, kedves házigazda és jó társaság. Mi kell még?

    Utolsó svájci napunkon a helyi 3000-es hegyet látogattuk meg. Felvonóval szándékoztunk felmenni Eishollba, ahonnét a szomszédos Unterbäch érintésével terveztük a visszatérést Raronba. Azonban liftkezelőt nem találtunk. A kassza is üres volt. Tanácstalanul nézelődtünk egy ideje, mikor a hangosbeszélő szólt hozzánk. Kiderült, hogy személyzet csak a felső állomáson van, megbeszéltük a hegy tetején ücsörgő fiúval, hogy mit szeretnénk, hová megyünk, elnavigált a beszállást illetően, s vidáman fogadott bennünket a felső állomáson. Ez a helyi munkaerő-gazdálkodás…

    Itt mutatok meg egy érdekességet, az általunk “gombás háznak” nevezett, arrafelé gyakori háztípust. Utána olvastunk, a házak ilyetén kialakítása az egerek elleni védekezést szolgálja.

    Hazafelé a Furka-passon majd Oberalpasson keresztül végül a Via Malához is eljutottunk. A Via Mala, bár fiatal felnőttkori olvasmányom miatt évtizedek óta vonzott, csalódást okozott, láttam ennél szebb schluchtot is az Alpokban…

    Csavargó vérünk azonban még nem engedett haza, megálltunk még Németországban Füssenben, hogy II. Lajos kastélyát, az azóta Disney-logóvá változott Neuschwanstein kastélyát meglátogassuk. A felhajtás óriási körülötte, szegény férjem nehezen tűrte a turista-hordák végeláthatatlan áradatát, de érdemes volt megnézni, örülök, hogy itt is jártunk.