Akik ismernek, tudják hogy a csavargás lételemem. Az utóbbi időben ebből volt egy kicsit kevesebb. Hiányzott is rendesen. Először Mafi kutyám betegsége kötött minket röghöz. Aztán a Velencei-tó haláltusája miatt a megszokott vitorlázós-kikötős vízi lét szorult ki az életünkből. Majd pedig a 40 fok feletti hőmérséklet szólított bennünket a négy fal közé. Augusztus második felében már oly nagyon elkeseredtem, hogy muszáj volt indulnunk.

Sajnos a tömeget nem szeretjük és a kánikula miatt a tengerpartok sem jelentettek vonzó célpontot. Mi legyen, merre induljunk? Két utiterv rajzolódott ki a fejemben: Bosznia-Hercegovina Una folyó völgye és Zakopane-Krakkó. Az előbbi mellett döntöttünk. A nagy hegyek között tényleg elviselhetőbb volt a nyári meleg, főként ha a reggeli órákban időben útra keltünk. Mert a tömeget sajnos nem tudtuk elkerülni. Megdöbbenésemre Bihács közeli szálláshelyünkön kisebbsgében érezhettük magunkat a jó öreg kontinensen, Európa ezen szegletébe több turista érkezett az Arab-félszigetről mint bárhonnan máshonnan. A szolgáltatók igyekeztek is kiszolgálni az ő sajátos igényeiket: kizárólag halal ételeket kínáló éttermekkel találkoztunk. A második naptól már a meleg ellenére én is hosszabb nadrágokat kerestem a bőröndömben, a shortot mélyre süllyesztettem.

Itthon Rózsa barátnőmmel beszéltem – akik tőlünk függetlenül szintén Zakopane-Krakkó utazást terveztek és valósítottak meg. Meglepődve számolt be ő is a rengeteg burkába burkolózott turistáról – Zakopanén.

Strbacki vízesés

Mi történt? Ami itthon tendecia, az tőlünk délebbre is jelen van: a fottó nyár miatt változik a turizmus. A júliusi-augusztusi hónapokban inkább a hűvöset keressük mi is ugyanúgy, ahogy arab társaink. Nekik kuriózum a zöld és a bőséges tiszta víz, a hűvös, párás levegő, a magas, erdővel borított hegyek.

Ma már másként kell terveznünk a nyaralásunkat. A hagyományos mediterrán tengerparti vakációt április-május és szeptember-október hónapokra kell terveznünk. A nyár a coolcation időszaka lesz, amikor az indulás előtti napokban azt nézzük hol van hűvös, hová édemes utaznunk. Szilárdom már tavaly is mondta, hogy tervezzük máshogyan a nyarat, inkább dolgozzunk augusztusban, másra úgysem alkalmas az időjárás. Azonban a munkám amúgy is kisebb intenzitású ebben az időszakban, így maradtak a megszokások. Jövőre azonban változtatnunk kell.

Az Una völgye és forrása azonban páratlan szépségű természeti környezet, jó szívvel javaslom – az év más időszakában (is).

A jelenség számokban

A Bihać környékén tapasztalt erős arab jelenlét nem puszta benyomás. A helyi turisztikai szervezet adatai szerint 2024-ben Bosznia-Hercegovina után Szaúd-Arábiából érkezett a legtöbb turista Bihaćba. Egy évvel korábban még 3821 szaúdi látogatót regisztráltak, 2024-ben pedig már 12 848-at; az Egyesült Arab Emírségek szintén a fontos küldőpiacok között szerepelt.

Az Una Nemzeti Park 2024-ben 178 341 látogatót fogadott. A park vezetése a jelentősebb külföldi vendégcsoportok között külön megnevezte Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart és Kuvaitot.

Zakopanéban ugyanez a folyamat figyelhető meg. A Tátra lengyel oldalára főként az Egyesült Arab Emírségekből, Szaúd-Arábiából és Kuvaitból érkeznek nyáron nagy számban. A helyi beszámolók szerint számukra még az esős, hűvös zakopanei időjárás is vonzerő, hiszen az Öböl térségében ugyanebben az időszakban az 50 °C-ot is megközelítheti a hőmérséklet.

A jelenség ennél szélesebb körű. Európában egyre gyakrabban használják a coolcation kifejezést azokra az utazásokra, amelyeknél a nyári meleg helyett tudatosan hűvösebb úti célt választanak. 2026-ban például a koppenhágai szálláskeresések 246%-kal, a dubliniak 151%-kal ugrottak meg egy franciaországi hőhullám után; Oslo éves foglalási növekedését 154, Helsinkiét 124%-ra becsülték. Norvégiában már minden ötödik külföldi turista megjelöli a hűvösebb nyári időjárást az utazás egyik indokaként.

A szakértők egyelőre nem a mediterrán turizmus eltűnésére számítanak, inkább szezonális és földrajzi átrendeződésre: a melegebb déli országok tavaszi és őszi időszaka felértékelődhet, míg júliusban és augusztusban az északi, óceáni és magasabban fekvő térségek iránt nőhet a kereslet.