Mozgás nélkül én sem élhetek!

Hírlevél feliratkozás

    Mozgásban vagyok minden nap – most mégsem…

    Munkám miatt mozgásban vagyok, nincs megállás. Sportórákat tartok, sokszor egy nap többet is végigcsinálok Veletek. És közben szavalom reggeltől estig, majd másnap ismét, hogy mennyire fontos a mozgás. Hogy amit nem használunk, arra nincs szükségünk, s egy idő után már nem is működik. Hogy a gerincproblémákra nem feltétlen a fájdalomcsillapító a megoldás, pláne nem biztos hogy a kés fog javítani rajta, de a mozgás az feltétlen.

    S most én is leálltam. Leálltak az órák, s én egyre többet foglalkoztam a háztartással az elmúlt napokban, hiszen Ünnepre készülünk. S kevés szabadidőmet az új honlap építése, egyeztetés – szövegírás töltötte ki, s a mozgás legfeljebb az ujjaim billentyűzeten táncoltatásában merült ki. A közel két hetes “tespedés” (dehogy! Mennyit takarítottam, szereltem, szépítettem, sütöttem!) meghozta az eredményét, úgy érzem, lassan beszakad a hátam.

    Beszakad a hátam! – nem csodálkozom…

    Az okok egyértelműek, a sok egyoldalú munkavégzés (mellizom rövidült, hátizom túlnyúlt helyzetében) a hátizomnak nehéz dolga van, nyújtott/túlnyújtott helyzetben kell megtartania a testet optimális helyzetben, ellene dolgoznia a gravitációnak, s az egyoldalú, test előtt végzett munkának. Pedig mennyiszer mondom Nektek, a kertészkedés, otthoni munkavégzés, bütykölés nem ugyanaz, mint a gerinctorna!

    Megoldás a problémára – amikor az én hátam fáj

    No a baj már megvan, nézzük, mit tehetek? Először is végig gondolom a helyzetemet. Akut szervi oka a fájdalmamnak nincs. A fájdalom kiváltó oka izomfáradtság, egyoldalú munkavégzés. És a gerincem állapota – ez persze nem változott jelentősen az elmúlt napokban.

    Mit tehetek? Először is amit biztosan nem teszek, nem veszek be fájdalomcsillapítót. A fájdalom jelzés, jelez az agy felé: hékás, itt gondok vannak! Ha a riasztó megszólal otthon a lakásomban, nem segít ha elnémítom, az okokat is meg kell vizsgálni (vajon miért szólalt meg a riasztó?) Betörő settenkedik a ház körül? Vagy csak elment az áram? Nyitva maradt egy ablak? Benn maradt a kutyus? A jelzésre reagálni kell, ahogy a fájdalomra is. Hiszen az is jelzés.

    Mozgás és víz – az én gyógyszerem!

    Az én reakcióm a következő lesz: elmegyek megmozgatom a hátam. Először is nyújtó hatású gyakorlatokat kell végeznem, hogy a beszűkült csigolyarések fellélegezhessenek, a csigolyáim egymástól eltávolodhassanak. Aztán szükségem lesz egy kis hátizom erősítésre is, hogy a punnyadt izmok kicsit felébredjenek, hiszen 2 hete nem tornáztam.

    Tapasztalataim szerint nekem ilyenkor a víz segít a legtöbbet. Persze nem pohárban…
    Egy jó kis úszás, ahol a vízben siklás közben el tudok nyújtózni. Nem hat a gravitáció sem vízi környezetben, mely amúgy naphosszat préseli, lapítja porckorongjaimat. Az úszó mozgás pedig jó lesz egy könnyed hátizom átmozgatásra, ízületi mobilizálásra. Nekem a gyorsúszás és a hátúszás a kedvencem. Ezeket fogom váltogatni.

    De hol találok spa-t Karácsonykor?

    Kis utánajárást igényelt, hogy hol is úszhatok holnap, hiszen december 24-én a legtöbb uszoda a környékünkön zárva tart. Szerencsére ez nem igaz a nyáron átadott Paskál fürdőre, így holnap párommal ott kezdjük az ünnepet. Szerencsére itthon már minden készen áll estére, így nyugodt szívvel lophatunk magunknak egy-két órácskát egészségünkért, önmagunkért – és persze a fájdalommentes Karácsonyért.