50 hét…

Hírlevél feliratkozás

    Megváltozott az életem, az életünk. 50 héttel ezelőtt elkezdődött egy új időszámítás, amire eleinte minden nap duzzogva elmondtam: ez nem az én életem, kérem vissza az enyémet! Aztán most, ennyi idő elteltével, azt hiszem, el kell hogy fogadjam, ez is az én életem.

    Sosem szerettem a változásokat, pedig milyen gyakran generáltam én őket! Ennek ellenére mindig azt gondoltam, hogy olyan szép az életem, hogy a változás csak negatív lehet. Még akkor is, ha sokszor csak én vettem észre a pozitívumokat, mert azt talán mindig észrevettem. De attól még voltak nehézségek. Pörögtem, dolgoztam, próbáltam kihozni a maximumot minden napból, a 24 órából a 48-at. S közben adni mindenkinek egy picit, pedig lehet hogy akár 60-70-en jöttetek velem így-úgy naponta. Szerettem, élveztem. Ma már a múltnak tűnik.

    De vegyük észre, vegyük számba azt hogy ez a közel egy év hozott pozitívumokat is az életünkbe, szerintem mindenkiébe, még ha nagy ára volt is ezeknek az élményeknek.

    2020. március 16-án Velencére költöztem családommal, ami életem egyik legszebb időszaka volt – minden gond, nehézség, aggodalom, sőt félelem ellenére. Itt élhettem több mint 100 napig, a bezártság legnehezebb időszakában. De Velem voltatok, még ha csak virtuálisan is. Féltem, hiszen egyik pillanatról a másikra vesztettem el a pénzkereseti forrásomat, a hétköznapjaim társaságát – Benneteket és a mindennapok nyüzsgő, de megszokott rutinját. Kaptam helyette félelmet – az ismeretlentől. És az apró, addig meg nem élt csodákat: a férjem és a fiam társaságát 24 órában, a hét minden napján. A nyugodt tempót, a kényelmes étkezéseket, az állandó napirendet. A mindennapos főzés élményét, és hogy van időm akár minden nap felmosni, rendbe szedni az  életterünket. Hogy mindenre jut idő, még magamra is és az évek óta vágyott hobbira is. Kaptam sok-sok énidőt. Rengeteg túrázást, szabadságot. A természet közelségének az élményét és a nyugalmat. Igen, a hétköznapok nyugalmát, minden aggodalom mellett. És sok-sok virtuális élményt virtuális túrát, online tornát és torpedót. Emlékeztek? Csuda napok voltak azok Veletek – Nélkületek!

    Nem fogom elfelejteni ezt az időszakot… Amikor véget ért és hazajöttünk, én azon töprengtem, hogy vajon képes leszek-e ezeknek a hónapoknak a pozitívumait elmenteni és ezen értékek mentén élni a továbbiakban is? Vagy visszapörgünk a régi életünkbe?

    És jött a nyár, a pályázati időszak, annak minden izgalmával: vajon meg tudunk-e felelni a kritériumoknak ilyen nehéz időszakban? És féltetek Ti is, sokan nem jöttetek vissza az órákra, hiszen a vírus még nem tűnt el az életünkből, csak egy kicsit engedett a szorításából. De sokan ismét együtt lehettünk, de szép kis nyáresti nordic walking túrák voltak! Megint együtt volt a csapat! Legalábbis egy része.

    Aztán jött az ősz, ami hozta a második hullámot. És már a harmadik elején vagyunk…

    Eltelt a tél, holnap már márciust ír a naptár. Túl vagyunk egy nehéz időszakon, de van még előttünk bőven. De reményt ad az, hogy már napról napra rövidülnek az éjszakák, egyre többet süt a nap, emelkedik a hőmérséklet, melegszik a szívünk, lelkünk. S a lelkünkben ott a remény, hogy talán már látjuk a fényt az alagút végén. Hiszen már van oltás! Sokan oltakoztak, s az elkövetkezendő hetekben talán mi, és a fiatalabbak is sorra kerülnek.

    Tudjátok, nem szoktam állást foglalni közéleti kérdésekben. De szeretném visszakapni a régi életemet – hogy abba az új életem tanulságait is átmenekíthessem. Jelenleg az oltás az egyetlen megnyugtató megoldás erre nézve. És én nagyon várom hogy megkaphassam! Félek a betegségtől, annak rövid – és hosszútávú hatásaitól egyaránt. Ha egy hétnél tovább vagyok beteg, már depresszióba esem, és rám tör a hipochondria: ilyenkor egy enyhe influenza is gyógyíthatatlan, élettel nem összeegyeztethető halálos kórnak tűnik. Én pedig szeretek élni és akarok is még sokáig, EGÉSZSÉGESEN!

    Senki nem ígérte meg nekem, hogy ha elkapom a bajt, könnyen átvészelem. Csak mert nincs alapbetegségem, nem vagyok elhízott, cukorbeteg és talán még viszonylag fiatalnak mondhatom magam? Hiába gondolom, hogy jó az immunrendszerem és fitt vagyok. Nem akarom, hogy krónikus fáradtság, figyelemzavar, egyéb szervi probléma maradjon vissza egy esetleges fertőzés után. Mert az nem teszi lehetővé hogy úgy éljem az életemet, ahogyan én azt szeretem és ahogyan nekem egyedül érdemes. Nem kívánom “vásárra vinni a bőrömet”. Nem tudni hogy a  következő hullámban egy esetleges betegség estén lesz-e elég kórházi ágy, ápolónő, orvos, figyelem és technika számomra is? Az én életem, életminőségem nem múlhat ezen! Persze a Tiéd sem és másé sem…

    Túrázni szeretnék, csavarogni sílécen, nordic botokkal és vitorlással egyaránt. Jó borokat inni, élvezni azok és a finom étkek ízét. Együtt lenni a szeretteimmel, megölelni őket, csókolni. A betegség mindebben megakadályozhat. Az oltás nem. Az oltás hozzásegíthet mindehhez. Bízom benne, hogy mihamarabb én is oltáshoz jutok és addig pedig elkerülhetem a bajt. Remélem Te is ebben bízol, és kérdés nélkül tartod a karod az első hívó szóra – velem együtt. Mert nincs más út!

    A következő hetekben, ameddig reményeim szerint megkapom az oltást, egy picit visszavonulok, mert meg akarom úszni ép bőrrel a harmadik hullámot is. Eddig 10 naponta vásároltam – a tavaszi karantén áldásos hatásaként megtanultam, hogy ennyi elegendő. De most rendelni fogok. A legközelebbi de még nem védett barátaimtól is igyekszem távol maradni. A kedvenc, mindig viselt Makka Modás maszkom helyett FFP2-t veszek fel ha mégis veszélyesnek érzem a szituációt. Elhalasztom az aktuális szűrővizsgálataimat, vigyázok magamra hogy ne terheljem az egészségügyet. De megyek sokat, hogy a fittségem, kedvem, erőm ne hagyjon el.

    50 hete, 2020. március 13-án a Merzsén mentünk, mielőtt kitört a baj. Aznap nagyon ideges voltam, féltem. De megnyugtatott, hogy a szél ugyanúgy jár, a fák levele ugyanúgy susog és a madarak is a megszokott módon fújják a dalukat. Semmi nem változott, a természet él! A mai napig megnyugvást hoz ez a számomra. Merítsünk erőt belőle – lehetőségeink szerint!

    50 hete, március 18-án elindult az online torna programunk. Mások még “vakaróztak”  a hogyan továbbon gondolkodva, mi már léptünk. Megtanultatok sok mindent az interneten és az élet nem állt meg. Büszke vagyok Rátok, a csapatomra, a makkás bátor lányokra – és fiúkra!

    50 hét után most ismét hívlak Benneteket, 2021. március 16-19-ig ismét tornázzunk együtt minden nap  10 órakor! Ahogy a régi szlogenünk mondja: egészségünkért, önmagunkért. A részvétel ingyenes. A programot a Ti kérésetek szerint állítjuk össze, ugye segítetek? Hogy a program mások számára is elérhető legyen, ezért ezt a hivatalos Facebook oldalamon (Kovács Kriszta szenior tréner) teszem elérhetővé, mert a zárt csoport maradjon a Makkásoké. Ide viszont meghívhattok más érdeklődőt is!

    Szeretettel üdvözöllek, kívánok kitartást, erőt, egészséget, derűt az előttünk álló nehéz napokhoz! Virtu-puszi!