Mi történik a felnőtt úszásoktatáson?
Sokan félve közelítitek meg a medencét az első alkalommal. Szerencsére másodszor ez már kevésbé jellemző. 🙂 Hogy a szorongásokat oldjam, nézzük meg mi várható az órákon, a felnőtt úszásoktatás tanfolyamon!
Szokás szerint először a levegővételt ismételjük át az órán illetve tanuljuk meg helyesen. A mellúszás általánosan mindenkinek szükséges úszás, amit a vízbe betett fejjel, szabályos levegővétellel tanulunk. Ha időnk engedi, a hátúszásba is belekóstolunk. Sok esetben azok akik már tudnak mellúszásban úszni, a gyorsúszást is szeretnék megtanulni. Természetesen ennek sincs akadálya.
A felnőtt úszásoktatás tanfolyamokon a létszám mindig alacsony, max. 4-5 fő. Ez azért szükséges, hogy mindenkinek az egyéni problémájára tudjak figyelni, azon tudjak segíteni. Magasabb csoportlétszámnál ez nem lehetséges. Kérem mindig hogy bombázzatok kérdéseitekkel, hogy az esetleg észre nem vett problémák is mihamarabb a felszínre kerüljenek és megoldjuk azokat.
Mit vigyek magammal felnőtt úszásoktatásra?
Mielőtt a a felnőtt úszásoktatásra megérkeznénk, fontos, hogy szerezzünk egy jó úszószemüveget. Ennek a használatára szükségünk van a stabil és biztonságos úszás elsajátításához. A tökéletes vízfekvéshez, mely a könnyed úszás feltétele, be kell hajtanunk a fejünket vízbe. Ez úszószemüveg használatával sokkal könnyebb.
A fürdőruha választása már nem igényel ilyen körültekintést, úszódressz, egyrészes és kétrészes fürdőruha, tankini, férfiaknál fecske és board short egyaránt megfelel. Olyan fürdőruhába gyere, amiben jól érzed magad!
Hozz magaddal úszósapkát is, szilikonos és textil változat létezik. A szilikonos jobban illeszkedik a fejhez, de a víz ebbe is beszivároghat. Sokan úgyy gondolják az úszósapka azért van hogy a hajunk száraz maradjon. Ki kell ábrándítanom mindenkit, a sapka a hajszálak vízbe kerülését akadályozza meg, s a vizet, a tisztító berendezést védi attól. 🙂
Papucs, törölköző szükséges még, ha szaunázni is szeretnél, hozz magaddal szaunalepedőt vagy plusz törölközőt is.
Hogyan válasszak megfelelő úszószemüveget, ami a felnőtt úszásoktatáshoz szükséges?
A megfelelő szemüveg kiválasztásánál nem az ár a döntő, hanem az, hogy melyik modell illeszkedik leginkább az arcformánkhoz, szemgödrünkhöz. A boltban vásárlás előtt mindenképpen próbáld fel a szemüveget! A jó szemüveg anélkül, hogy a gumipántot a fejünkre tennénk, vákumosan az arcunkra tapad legalább egy pillanatra, ha odanyomjuk. A rossz nem tapad ránk, sosem fog, a vizet mindig beereszti. A felnőtt úszásoktatás tanfolyamon lassabban haladunk, ha rossz szemüveggel érkezel, azt rendszeresen törölgetni, vízteleníteni, igazgatni kell. Spórolj az idővel! Ügyesen válassz!
Hát? Mell? Gyors? – Melyik úszásnemmel kezdünk?
Általában – hacsak valamiért más nem indokolt – a mellúszással kezdjük az úszástanulást. A mellúszás általánosan használt úszásnem, nem “megkerülhető”, mindenkinek ismernie kell. A mellúszást gerincbarát módon oktatom. Preventív céllal illetve a már esetleg kialakult, de még nem ismert problémák miatt egyaránt. Ez elég gyorsan kiegészítjük a hátúszással. Mindig mondom, hogy az élet hosszútávon igazságos, így van ez úszástanulás esetén is: akinek nehézséget okoz a mellúszás, az könnyen boldogul a hátúszás tanulásakor. S igaz ez fordítva is.
“Kötelező” a gyorsúszás oktatása?
Azt kell mondanom, hogy nem minden felnőtt tanítványomnak tanítom meg a gyorsúszást, mert nem mindenkinek szükséges. Ahhoz, hogy jól ússzon valaki gyorsúszásban, legfontosabb a helyes levegővétel ismerete, a legtöbb probléma ezzel szokott lenni a gyorsúszás tanulásánál. Ha valaki azzal fordul hozzám, hogy javítsam meglévő gyorsúszását, már látatlanban szinte biztos lehetek benne, hogy a levegővétellel lesz a probléma. Tehát ha ügyesebb, fiatalabb a tanítványom, akkor általában sosem hagyjuk ki a gyorsúszást, más esetben ismerete másodlagos.
“Nem szeretek háton úszni, mert nem tudok tájékozódni”
Igen, ezzel sokan vannak így. A hátúszás leginkább gerincproblémák esetén javasolt, azonban annak, aki nagyon ódzkodik attól, hogy a hátára forduljon, nem szoktam erőltetni, hiszen a mellúszás is gyakorolható gerinckímélő módon. Az úszásoktatás egyik szépsége hogy a különböző úszásnemek lehetőséget biztosítanak arra, hogy mindenkit előbb-utóbb sikerélményhez juttassunk és megszerettessük az úszást.
Kommunikálni úszásórán is kötelező!
Egy időben olyan (torna) csoportot oktattam, ahol a résztvevők nem beszélgettek. Vért izzadtam velük. Szerintem a kommunikációra szükség van, még oktatás alatt is, hogy a tanítvány visszajelezzen az oktatónak. Bizonyos dolgokat nem érzékelek olyan pontosan (pl. levegő kifújás módja, izomfeszítés), mert kevéssé látható. Ilyenkor szükség van arra, hogy megbeszéljük a tapasztaltakat. Mindig kérem, hogy jelezzetek vissza, mert az az oktatónak segítség, s tőle a tanítványnak lesz könnyebb dolga.
“Én csak kis vízben tudok úszni, ahol leér a lábam…”
Az nem úszástudás. A XVII. kerületi uszodában a vízmélység a medence egyik végén 150 cm, máshol 180 cm. Lehet, hogy először ez rémisztően hangzik, de később kifizetődik. Nagyon örülök, hogy ilyen medencében oktathatok. Hiszen aki itt megtanul úszni, máshol sem ijed meg a mélyvíztől, vízbiztos lesz. Ez nekem, oktatónak nagy megnyugvás a későbbiekre nézve. Gondoljunk csak bele, hányszor hallottuk: “csak ott úszok, ahol leér a lábam!” Az én tanítványaim máshol is tudnak! De ehhez fontos, hogy ne csak technikát tanuljunk, hanem azt is, hogyan segíts magadon.
2017-től azonban a nagyon félősöknek is van megoldás, az egyik úszás-kurzus kis vízben indul egy magánuszodában, megnyugtató barátságos környezetben.
Muszáj betenni a fejemet a vízbe?
Fontos megjegyeznünk, hogy csak az úszik biztonságosan és JÓL, aki beteszi a fejét a vízbe. A felnőtt úszásoktatáson ennek a technikáját megtanuljuk, hogy ne jelentsen problémát. (Az első óra után nem is szokott gondot okozni.) Szükséges ez a vízfekvés miatt, így feszítéstől-feszüléstől mentesen nyúlnak meg a gerinc melletti mély hátizmok, az úszást gerinckímélő, naturális gerinchelyzetben és hatékonyan végezhetjük. És kell azért is, mert így elkerülhetjük, hogy az esetleges hullámok váratlanul az arcunkba mossanak. Az ehhez szükséges technika és légvétel könnyen elsajátítható. A levegővétel a lelke az úszásnak, ezért is kezdjük ezzel a felnőtt úszásoktatást.
Az oktató általában a medence parton van. Biztosan nem tud úszni – gondolják sokan. Oka azonban egyszerű, a víz alatt végzett mozgás a partról jobban látható és javítható. Szükséges segítség onnan is nyújtható.
Sokan vagyunk egyszerre a felnőtt úszásoktatáson?
A csoportos órákon se számítsatok tömegre, 5 fő a maximum, e fölött eredményes munkát nem lehet végezni. 15-20 fős tanfolyamra ne iratkozzatok be, szerintem kidobott pénz. Egyéni órán max. 2-4 fő a létszám.
Hány alkalom alatt lehet megtanulni úszni?
Precíz számot erre mondani lehetetlen, az átlag pedig hamis eredményt ad. Általában 6-7 alkalom/óra elég a 2 (néha 3) úszásnem elsajátításához. Azonban hozott anyagból dolgozom, az egyéni akaraterő, mozgásérzékelés, korábbi élmények és tudás ezt befolyásolhatja, jelentősen módosíthatja. Akinek további segítségre van szüksége, folytathatja a tanulást. Feladni a nehézségeknél TILOS, bízz önmagadban és bennem! És mindig jelezd, ha gondod van! Együtt minden problémát megoldunk, de Te is kellesz hozzá, én egyedül kevés vagyok.
Mire elég a 3 úszásórás tanfolyam?
A kérdésre nehéz válaszolni, hiszen ez esetenként változó. Alapvetően a három órás ciklust azért alakítottuk ki, mert ez a leghosszabb időtartam, mely tapasztaltaim szerint még “épp ésszel” túlélhető. Az úszástanulás folyamata nem fizikailag fárasztó elsősorban, hanem szellemi kimerültséget okoz. Ezt a 3. óra végére elérjük általában. Rendszeresen mondjátok, hogy úszni tanulni olyan, mint autót vezetni. Ott is nehéz először összerendezni azt a sok mindent, amire figyelni kell: kuplung, sebességváltó, gáz, kormány, index, tükrök és jelzőtáblák, stb. Itt is hasonló a helyzet, ez tény: lábtempó, kartempó, levegővétel, fej helyzete, stb.
Ideális helyzetben a mellúszás mozgása ennyi idő alatt összerendezhető, vagy a hátúszás elsajátítható. De hozott anyagból dolgozom…
Milyen felnőtt úszásoktatás tanfolyamokon vehetek részt?
Válassz időpontot és helyszínt a NAPTÁR menüpont alatt.
Idősebb korban is jelentkezhetek felnőtt úszásoktatásra?
Igen, sosem késő elkezdeni. Sokan telefonálnak úgy, hogy felnőtt úszásoktatásra jelentkeznének, de már 50..55..65 évesek – mondják lemondóan. Legidősebb tanítványom 82 évesen tanult meg úszni, azt hiszem mondhatjuk, hogy sosem késő elkezdened – de fölösleges éveket várnod!
A felnőtt úszásoktatás kihívás és szép feladat. Öröm számomra, mikor megismerlek Benneteket, büszke vagyok Rátok, az erőtökre, eltökéltségetekre, a szilárd elhatározásotokra. Öröm számomra követni a fejlődéseteket és látni sikereiteket. A legnagyobb öröm pedig, hogy szinte nem tudok úgy bemenni az uszodába, hogy ne találkozzam korábbi tanítványokkal, akik azóta is rendszeresen úsznak.
Gyarapítsátok e napról napra népesebb tábort és élvezzétek a vízben végzett mozgás számtalan élettani és pszichés pozitívumát!
Úszás tanfolyamok helyszínei:
Jelenleg 3 helyszínen szervezek úszás tanfolyamokat felnőttek részére: Budán a XII. kerületben, Pesten a XVII. kerületben és a Margitszigeten a Hotel Ensana Wellnessben.
Úszásoktatás a XII. kerületben – kisvízben
Sok esetben leendő tanítványom erős félelem, víziszony, esetleg rossz emlék miatt nem tanult meg úszni. Ez évekre megakadályozza, hogy élményfürdő, wellness hotel, strand, uszoda, tó vagy tenger közelébe merészkedjék. Vízből egy pohárnyi is elegendő számukra. Azonban életük alakulhat úgy, hogy mégis az úszás mellett döntenek, le szeretnék győzni a sok éve fennálló félelmet. Budai úszásoktatás tanfolyamaim helyszínéül ezért választottam a kicsi, barátságos magánuszodát, melynek ideális körülményei nagyban megkönnyítik a vízzel való ismerkedést. A Hóvirág uszodában 120 cm a vízmélység, kezdőknek ez ideális. Ez a vízmélység nem elrettentő a félelmekkel küzdők számára sem.
Kis létszámú felnőtt csoportok – felnőtt úszásoktatás Budán a XII. kerületben ideális feltételekkel
A csoportok alacsony létszámmal indulnak, egy úszás tanfolyamon egyszerre csak 3-4 fő vesz részt. Erre azért van szükség, hogy mindenkivel a problémái szerint tudjak foglalkozni és egyéni ritmusban haladhassunk. Minden eset más és más, mindenkinek más az alaptudása, még ha többen is jelölik meg a nullát kiindulópontnak. Már megtanultam, a nullának sokféle változata van… Az egyéni haladás ritmusa is eltérő lehet egy-egy úszástanfolyam résztvevői között. Így ezzel sincs probléma, mindenki haladhat a megfelelő tempóban, ennyi különböző feladatot még fejben tudok tartani :).
Tömbösített órák – nagyobb előrelépés egy úszástanfolyam alkalmával
Budán a Hóvirág uszodában tömbösített úszásórákat tartok. Ez azt jelenti, hogy egyszerre 3 órát vagyunk vízben s közben negyed óra szünetet tartunk. A víz hőmérséklete megfelelő, kb. 31 fokos, ezért nem fázunk. Ahogy az egyik kedves résztvevő fogalmazott, egy utazással és egy hajszárítással 3 órát letudunk. Ez sem utolsó szempont, hiszen az átöltözés úszásórák előtt és után akár több időt is igénybe vehet, mint maga az oktatás, ha azokat nem vonjuk össze. Tapasztalataink szerint a 3 óra vízben elviselhető, s figyelmünk is kitart a 180 perc alatt.
Budai úszástanfolyam könnyen megközelíthető helyen
A XII. kerületi budai magánuszoda a Farkasréti temető fölött található, a 4-es metrótól egy busszal megközelíthető. Sokan vidékről érkeztek, a Déli pályaudvar sincs messze. Az M1-M7 autópályáktól 10 perc alatt elérheted autóval az uszodát, mely előtt ingyenesen parkolhatsz.
Barátságos, tanulást segítő, stresszoldó környezet – felnőtt úszásoktatás XII. kerületben
- nincs tanúja az úszásoktatásnak, nem kell attól félned, hogy mit szólnak az ismerősök,
- nem úszik közben más a medencében, nincs zavaró tényező,
- 120 cm-es vízmélység, hogy ne félj,
- kisebb medence ahol viszonylag könnyen átérhetsz a túlpartra :),
- közvetlen kertkapcsolat,
- világos, napfényes medencetér,
- alulról megvilágított medence.
Felnőtt úszásoktatás a XVII. kerületben
XVII. kerületi helyszínünket a napközben elfoglaltaknak ajánlom, hiszen az itteni tanfolyamok leggyakoribb időpontja az esti órákban van. A XVII. kerületi uszoda előnye, hogy itt mély vízben történik az oktatás. Ami először ijesztőnek tűnik, hosszútávon kifizetődik. Az úszó technika elsajátítása mellett megtanuljuk az “önmentési” technikákat is. Célom, hogy az oktatások végére tanítványaim mélyvízben is biztonsággal mozoghassanak. Sok esetben a két helyszín előnyeit egyaránt kihasználjuk. Van aki Budán a XII. kerületben tanul meg felnőttként úszni, s az utolsó 1-2 órát már a XVII. kerületi mélyvizes medencében töltjük.
Gyakran a kerületben élő vendégeim nem szeretnének a város távolabbi pontjára utazni úszásoktatásra, így nem ritka hogy itt kezdjük az oktatást, “nulláról”. Ez is megoldható, van erre is biztonságos, kialakult módszer.
Előnyei:
- városi uszodai környezet, életszerű szituációkkal
- mély víz, 25 méteres medencehossz
- haladók számára előnyös méret
- esti és délelőtti időpontok
- intenzív tanfolyam
Margitsziget – úszás tanulás és kikapcsolódás a város közepén
A Thermal Hotel Ensana wellness részlege a legújabb helyszínünk, bár már itt is évek óta oktatok. Megszerettem ezt az exkluzív helyszínt is, ahol 20 méteres, fokozatosan mélyülő (90-160 cm) 2 sávos medencében oktathatok.Ez a medence miden tudásszinthez megfelel, kezdőknek és haladóknak is jó szívvel ajánlom. Az oktatás után a wellness szolgáltatások zárásig szabadon igénybe vehetőek.