Magamról

KEVÉSBÉ HIVATALOSAN…

Én…

Szeretettel köszöntelek – most még talán ismeretlenül. Néhány gondolat magamról:

Alapvetően boldog és szerencsés embernek érzem magamat. Hogy miért? Mert világ életemben azzal foglalkozhattam,
amit szerettem és ami érdekelt. Muszájból nem kellett semmilyen munkát végeznem.
Boldog vagyok azért is, mert támogató, szerető, bennem bízó emberek vesznek körül. Szerencsés csillagzat alatt születtem:
alapvetően optimista természettel áldott meg a sors, derűlátó vagyok, s ebből csak nagyon ritkán és csak pár percre lendülök ki.
Az életem szép és teljes. Lehet, hogy semmivel sem különb másénál, és talán tényleg nincs is benne semmi különlegesség.
De én szépnek látom és ez a lényeg! Megteszek mindent annak érdekében, hogy az adott élethelyzetben,
életszakaszban jól érezzem magamat és próbálok másoknak is segíteni ebben.
Törekszem arra, hogy együtt is jól érezzük magunkat akkor amikor találkozunk: úszásoktatáson, nordic walking óráimon,
csavargásaink során, vizsgálatokon, vagy a boltban, amikor a pénztárnál fizetek…

Pályaválasztásom nem volt teljesen tudatos, szinte véletlen tévedtem erre a pályára. De vannak egyáltalán véletlenek?
1992 óta foglalkozom szabadidősporttal, rekreációval. Olyan a pályám mint egy fa:  az ágak sokfelé tekerednek de a gyökérzet fix, azonos.
20 éves koromban tanítottam először felnőtteket úszni, s azóta a felnőttek szabadidős „mozgása’ egyre hangsúlyosabb az életemben.
S lassan magam is hozzá öregszem ahhoz a korosztályhoz, akinek komplex programot kínálok egyesületemen belül,
az 50 pluszos, “szenior” korosztályhoz. Szívesen foglalkozom az 50 felettiekkel, csodálatos embereket ismertem meg köztük,
akikre felnézek emberségükért, céltudatosságukért, életszemléletükért.
Sokat kaptam és sokat tanultam tőlük, Tőletek, örök hálám érte!
Hétköznapjaim feladata és célja az aktív időskor, az egészség megőrzésének támogatása.

Komoly sporteredményeim nincsenek, szabadidős sportolónak vallom magamat.
Szeretem a csavargás minden formáját: utazás, kirándulás, nordic walking, síelés, vitorlás túrák,
evezés, rollerezés. Mindegy, csak menjünk, lássunk, élvezzük a természetet!

HIVATALOSABBAN…

Tanulmányaim:

2025 – Aktív idősödés szaktanácsadó (SOTE)
2023 – Tréner (Ikigai – Életöröm programok)
2019 – Tovább fiatalon – Anti aging életmódprogram (Konnektiv)
2019 – Egészségtudatos táplálkozás (Konnektiv)
2019 – Kinesiotape haladó tanfolyam (Oriolus Med)
2018 – Lumbális gerinc-medence-csípő komplexum -LPHC- rehabilitációja
2018 – Térd rehabilitációja (Almásy Mozgásakadémia)
2017 – Boka-Láb rehabilitációja (Almásy Mozgásakadémia)
2016 – Pre- és Rehabilitációs tréner – Alap (Almásy Mozgásakadémia)
2013 – Cardio Fitness Basic (POLAR)
2013 – Fitball tréner (R-Med)
2013 – Úszás Sportedző (Magyar Testnevelési Egyetem)
2012 – Nordic walking instruktor és tréner (Magyar Szabadidősport Szövetség)
1997 – Gyógyúszás foglalkoztató (Egészségügyi Továbbképző Intézet)
1994 – Rekreátor-sportszervező (Magyar Testnevelési Egyetem)
1994 – Testnevelés – földrajz szak (ELTE Tanárképző kar)

Magamról

Nordic walkingról

Mindennapjaimról

 

Rekreáció = aktív pihenés

Az elsők között végeztem rekreátorként. Foglalkozásom neve és a rekreáció fogalma azóta sem vált közismertté, de a jelentésére, tartalmára mindannyian vágyunk. Mi is az? „A rekreáció a szabadidőben, a tevékeny pihenés érdekében végzett minden olyan kulturális, társas, játékos és mozgásos tevékenység, melyet a napi fő elfoglaltság által okozott fáradtság, feszültség feloldása, a testi-lelki-szellemi teljesítőképesség helyreállítása, fokozása érdekében tesz az ember”.

Pályafutásom kezdete óta a rekreáció, szabadidősport területén dolgozom.  Immár több mint negyed évszázada foglalkozom a felnőttek sportolásával, egészségmegőrzésével, prevencióval, szervezek és vezetek rendezvényeket, kirándulásokat, sport- és egészségnapokat, oktatok mozgást szárazon és vízen egyaránt.

25 év alatt megtanítottam úszni sok száz víztől rettegőt, megmutattam több, mint 1000 embernek, hogy mire jó a nordic walking bot, beszéltem BMI-ről, testtömeg-indexről, testzsír-százalékről százaknak, tornáztunk együtt rengetegen, kirándultunk, túráztunk, síeltünk, eveztünk, golfoztunk, bowlingoztunk, lovagoltunk együtt, boldogan. Mértem, biztattam, dicsértem, együtt sírtam, mikor mit hozott az élet. Ma is ezt teszem sok órán át. Élőben és virtuálisan. Boldogan.

Active aging = aktív öregedés

Jónéhány éve egymásra találtunk egy korosztállyal, az 50+ csapattal, s ma már látom, hogy itt tudok a legtöbbet tenni az egészség megőrzéséért, a betegség megelőzéséért. S tudom, hogy ennek nem egyetlen, de egyik legfontosabb módja az aktív életmód, az aktív öregedés. Elmondtátok, hogy nem akartok a gyerekeitekre szorulni, inkább Ti segítenétek. S ezért tesztek a mindennapokban, hogy a fittségetek, önellátási képességetek megmaradjon minél tovább. Hogy Ti adhassatok. Veletek vagyok, segítek Nektek.

Illness – wellness

Angol nyelvterületen a betegség (illness) szóval ellentétes fogalom a wellness (=jól lét), személyre szabott egészségmegőrző programok összessége. A wellness életforma a prevenció, regeneráció, relaxáció és a fitnesz együttese. A wellness különböző területei (fizikai, szellemi, érzelmi, szociális, környezeti, emocionális és lelki egészség) egy torta szeleteiként adják ki az egészet. A szeletek lehetnek soványabbak vagy vastagabbak, ha a végül egész tortát alkotnak. Élethelyzetünk alapján időnként egyes tortaszeletek elvékonyodnak. Azonban ha egy másik szelet vastagabb, a torta egész kereket alkot. (pl. nyugdíjba kerülsz, ezáltal elveszted a munkáddal járó megbecsülést, de ráébredsz, hogy több időd van az eddig elhanyagolt hobbidra, s annak gyakorlásával új örömökre lelsz. A torta így is kerek lesz.)

Wellness 50+ program

A Wellness50+ program azokhoz szól, akik felismerték már az életmód-váltás szükségességét, meg is tették az első lépéseket vagy még csak tervezik. Tudod, hogy ha Te nem teszel önmagadért, akkor az orvos  sem segíthet.

  • Légy aktív, mozogj, ne hagyd el magad, figyelj étkezéseidre! A sorsod vedd a saját kezedbe, hiszen fontos a fittséged, boldogságod, egészséged!
  • Légy nyitott az újra! Újat tanulni idősebb korban is szükséges, hiszen az élet nem áll meg. Fontos hogy eddzed az agysejtjeidet, mert amit nem használsz, az pusztul…
  • Keress és lelj társakat, akik szintén törekszenek független, aktív életmódjuk fenntartására!
  • Keresd a kihívásokat, mert elismerésre, megbecsülésre vágysz!
  • Tudd, hogy lelkednek is vannak szükségletei, s táplálja azt a hit, a természet, meditáció, spirituális gyakorlatok segítségével.
  • Igyekezz csökkenteni a környezeti ártalmakat személyes (hulladék) gazdálkodásoddal, hiszen tudod, hogy a Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. Élvezd a természetet, ellensúlyozva a városi életmódot!
  • Hass párod és családod életére is, mutass példát. Nem mindegy,  hogyan.

Ne gondold hogy lehetetlen: a nagy dolgok kis lépésekkel kezdődnek.